Mire valók a barátok? (7. rész)

Úgy éreztem, most nagyon nagy szükségem van rá. Amint kicsit megnyugodtam Bill megszólalt:
- Hívhatom Lettit?
- Persze! 
- Szeretnéd, hogy idejöjjön?
- Igen az jó lenne… - mondtam, majd elengedtem – Köszönöm!
- Mire valók a barátok? – mosolygott, majd tárcsázta azonnal Lettit. 
- Szia Bill! Megtaláltad? – vette fel a telefont Letti, aki épp a parkokat járta Tommal. 
- Szia! Igen! Megtaláltam! 
- Hol? Hol van? Azonnal mond, meg hol van! – kiabált a telefonba, szegény annyira ideges volt. 
- Az Elbánál, a strandon! A homokos részen! Gyertek ide!
- Igen! Igen! Megyünk! – hallottam, majd levágta a telefont.
- A szívbajt hoztad szegény lányra! Majdnem elsírta magát, amikor nem voltál otthon! – mosolygott, majd nekem is mosolyra húzódott a szám és újra a vízre tekintettem.
- Hát igen… nem hiába! Erre valók a barátok! – mondtam. Bill újra átkarolt, kihasználva a helyzetet. Megint csak nem ellenkeztem. Nem volt erőm… inkább újra hozzábújtam és némán vártuk Lettiéket. 
Pár perc múlva megjelentek a sötétben, Letti és Tom kézen fogva. 
- Nézd, ott vannak! – hallottam Letti hangját, majd nagy szaladás és már ott is volt mögöttünk. Letérdelt a homokba, majd nekem esett, ölelgetni kezdett és majdnem megfujtott a szeretetével. De hát ezért is szeretem! Mert mindig aggódó! Olyan, mint a második anyukám és egyben legjobb barátnőm. 
- A szívbajt hoztad rám! – mondta könnyes szemekkel, majd megölelt.
- Sajnálom! – mondtam, közben Bill felállt és bátyjához ment. 
- De akkor is! Ígérd, meg többet nem teszel ilyet! Soha többet nem hagysz el! – mondta, mjad sírni kezdett. Nem igazán értettem a szavait, de természetesen megígértem neki.
- Ígérem! De ne sírj! – vigasztaltam. 
- Ma nálatok alszok! – szipogott. 
- Hát jó! – nem ellenkeztem – Úgy is sok mindent meg kell beszélnünk! – néztem Tom felé. Letti azonnal értette, mit akarok és csak bólogatott. 
Végül mindketten felkászálódtunk a vízből, homokból és elindultunk hozzánk. Az úton összeborulva és csendes mentünk, amikor pedig a házhoz értünk elbúcsúztunk Billtől és Tomtól, mi pedig bementünk. Levettük papucsainkat, majd felmentünk a szobámba, a szekrényből elővettem Letti egyik pizsamáját és odadobtam neki. 
- Menj fürdeni! 
- Oké! Ezt kerestem otthon össze- vissza! – mondta a pizsamára.
- Még a múltkor hagytad itt, amikor itt aludtál, anyu meg kimosta. 
- Biztos! – húzta fel a vállát, majd kimet a másik fürdőbe, addig én kerestem magamnak valami ruhát és a saját fürdőmbe, megzuhanyoztam.
Amikor végeztünk lementünk a konyhába. 
- Elmondod, most már miért tűntél el?
- Igen… - mondtam, majd megfogtam az asztalon heverő üzenetet, amit anyum hagyott – Ma nagyon megbántottam Billt… rondán beszóltam neki… 
- Igen erről tudok!
- Ne szólj közbe! – mondtam, majd folytattam – Aztán Bill megharagudott rám és elrohant, utána anyum is belém kötött, vagy inkább én belé… nem emlékszem pontosan, de rondán összevesztünk… olyanokat mondtam neki, hogy gyűlölöm, meg hogy nem is ismer igazán… - mondtam majd lehajtottam a fejem – És ezt az üzenetet írta! – nyomtam a kezébe a papírdarabot. Letti elolvasta a papírt, majd nagyon mérgesen nézett rám. Tudtam mi fog következni… a fejmosás… ami pedig azt követi a felmérhetetlen bűntudat…
- Hogy mondhattál ilyeneket? Nem szégyelled magad?
- De nagyon is! 
- Akkor meg? Holnap, ha megjött kérj bocsánatot! Azonnal!
- Megértettem… - mondtam halkan. 
- Ha nem így lesz úgy is megtudom! De akkor még rosszabb lesz! Mert én is megharagszom rád! 
- Mondtam már, hogy szégyellem magam!
- Az nem elég! Azt akarom, hogy bűntudatod legyen és, hogy az első dolgot a bocsánatkérés legyen! – látjátok? Erről beszéltem… pont erről. Már most is elmondhatatlanul rosszul érzem magam… erre rátesz még egy lapáttal! Mégsem haragszom rá érte… Igaza van teljes mértékben! Holnap első dolgom a bocsánatkérés! 
- Kérlek, ne kínozz tovább! Megfogadom a tanácsod! Úgy is tudod, hogy mindig az van, amit te akarsz! 
- Jó… - mondta, majd újra kérdezett – És mi a baj még?
- Hát tudod tegnap beszéltem az udvaron Billel… és mesélt a szüleiről… nekem is eszembe jutott apa, meg Matt… annyira hiányoznak! Igazából miattuk vesztem össze anyával is! Haragszom rájuk, amiért nem keresnek… 
- Jaj szegénykém! Annyira sajnálom! – állt fel a székről és odajött megölelni. 
- Kérsz enni? – kérdeztem. 
- Aha…
- Mit? – mentem oda a hűtőhöz miután elengedett. 
- Hát attól függ, mi van!
- Öm… csinálok szendvicset! Az jó lesz?
- Persze! – elővettem a hűtőből mindent, ami kellett, majd elkészítettem a szendvicseket, megkajáltunk, majd beültünk a nappaliba és ott folytattuk a beszélgetést.
- És mi van Tommal? Láttam, hogy fogtad a kezét! – kérdeztem mosolyogva.
- Semmi… csak barátok vagyunk! 
- Sajnálom drágám! De nem tudsz nekem hazudni! Ismerlek, jobban, mint bárki más!
- Na jó… de igazából tényleg nem hazudok… nem járunk… csak úgy vagyunk… Ő nem kérdezi meg én, pedig nem erőltetem… 
- Értem!
- És te meg Bill? Láttam, hogy ölelkeztetek a parton!
- Jaj Istenem! Letti! Két napja ismerem! Ráadásul igen drasztikusan ismerkedtünk meg így is… ráadásul még mindig haragszom rá… sőt… fogok is! 
- Istenem Mia! Gyerekes, amit csinálsz!
- Istenem hagyd ezt abba! 
- Jól van… te tudod… 
- De, majd ha összejön egy másik csajjal ne rinyálj nekem!
- Már mért rinyálnék? Egyáltalán nem érdekel! 
- Na jó hagyjuk… inkább menjünk aludni! – mondta, majd felmentünk a szobába és lefeküdtünk aludni.