Tiszta lappal (11. rész)


Amint újra belevetettem magam a tanulásba a csengő szakított félbe. 
- Hát ez nem igaz! – mondtam, majd felkászálódtam az ágyról, lerohantam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót. Váratlan meglepetés állt előttem…
- Mi a…? – csodálkoztam – Mit keresel itt? És mi ez? – néztem értetlenül, mivel aki előttem állt nem más volt mint Bill egy hatalmas csokor rózsával. 
- Ezt neked hoztam! – mondta, majd odanyújtotta a csokrot.
- De miért? – kérdeztem.
- Bocsánatot szeretnék kéni! Mindenért, amit idáig elkövettem! A CD bolttól kezdve a leszemetezésig!
- Nem is tudom mit mondjak… 
- Csak annyit, hogy megbocsátasz!
- Megbocsátok! – mondtam végül. 
- Mit szólnál, ha tiszta lapokkal kezdenénk? 
- Ezt nem értem…
- Felejtsük el, ami idáig történt velünk a 4 nap alatt! És kezdjük, előröl az ismerkedést! Már ha akarsz ismerkedni… - hadarta el.
- Ezen gondolkodnom kell… - vágtam gondolkodó fejet, Bill pedig igen meghökkent fejet vágott – Feltétlenül! – mondtam végül mosolyogva. 
- Akkor, hát kezdeném… - mosolygott vissza – Szia! Bill vagyok! – annyira édesen állt ott és mosolygott, hogy elnevettem magam.
- Szia Bill! Én pedig Mia vagyok! És hát itt lakom! – mutattam belé, majd a lábunk mellett behaladt a házba Gyilkos, utána, pedig rá mutattam – Ő meg a macskám Gyilkos. Ijesztő lehet a neve, de szerintem aranyos… 
- Igen tényleg aranyos! – nevetett már ő is.
- Bejössz?
- Persze! – mondta, majd bementünk a házba. 
- Kérsz valamit inni?
- Igen elfogadom.
- Cola?
- Igen az jó lesz! – mondta, majd elindultam a konyhába, Ő pedig követett. 
- Ülj le! – mondtam és odaadtam neki az innivalót. Végül hosszas beszélgetésbe kezdtünk. Szinte mindent elmeséltünk egymásnak magunkról. És az idő is elszaladt. 
- Úristen! Már fél 8? – néztem fel a falon lévő órára.
- Hát úgy néz ki! – mosolygott.
- Ne mosolyogj! Ez most komoly! Semmit se tanultam! Holnap pedig doga! 
- Segítsek? – kérdezte.
- Megtennéd?
- Persze! – mondta, én pedig azonnal felálltam az asztaltól megragadtam a csuklóját és felfelé kezdtem húzni a lépcsőn egyenesen a szobámba. 
Már 9 óra lehetett, amikor végre végeztünk a tanulással. 
- Végre! – mondtam.
- Hát ja fárasztó volt… mindjárt belaszok…
- Egyet értek! – nyújtózkodtam, majd levertem az ágyról a könyveket. 
- Mit csinálsz? – kérdezte mosolyogva Bill.
- Helyet! – válaszoltam, majd bekapcsoltam a tv-t.
- Ez egy jó nap volt. 
- Hát igen… az! – mosolyogtam rá. 10 perc múlva már mindketten hulla fáradtak voltunk. Majdhogynem elaludtunk, amikor valaki bejött a szobába.
- Szia Kis… - jött be anya, de amikor meglátta, hogy nem egyedül alszom félig az ágyon a meglepődöttségtől nem tudta befejezni a köszöntést. 
- Szia anya! – köszöntem unottan, majd Billre néztem várva, hogy köszönjön… de nem jött már hang – Ömm… úgy néz ki elaludt… hihi. – mondtam.
- Ki ez? – kérdezte anya.
- Tudod ő az a srác aki múltkor segített haza cipelni a cuccokat.
- És mit keres az ágyadban?
- Segített tanulni. – mondtam, majd a földre mutattam a tankönyvekre.
- Jól van… hiszek neked… de jobb lenne, ha otthon aludna nem a szobádban!
- Jól van, na! Menj inkább ki! 
- Jó már itt sem vagyok, de gondolkodtál már Anglián?
- Igen! Rendelheted a repülő jegyet! 
- Nem akarsz előtte beszélni velük? 
- Hát kéne…
- Akkor majd holnap felhívjuk őket ha megjöttem a munkából!
- Rendben, na de menj! 
- Oké! Aztán küld el a srácot!
- Meglesz! – nevettem, anya, pedig kiment. Ahogy ránéztem Billre mosolyognom kellett, nagyon aranyosan aludt. Alig volt szívem felkelteni… de hát muszáj volt! Meglököttem kicsit. 
- Na… - csak ennyit hallottam. 
- Bill! – lököttem jobban, erre rácsapott a kezemre – Áuuu! – rántottam el – Te vadállat! – mondtam, de meg se hallotta… - Hát jól van Bill! – felálltam az ágyra és ugrálni kezdtem, erre azonnal felijedt. 
- Mit csinálsz? – dörmögte.
- Kiszedlek az ágyamból… 
- Hogy mi? – erre azonnal felébredt.
- Jól hallod! Elaludtál! – mosolyogtam. 
- Uh! Basszus! Sajnálom! 
- Nyugi! Nincs baj csak anyám bejött azt nem tudta, mit csinálunk… - nevettem. 
- Uh… - vágott hülye képet – Na megyek szerintem. 
- Jól teszed! – nevettem újra.
- Köszi, hogy elküldesz!
- Nem küldelek, csak hát jobban szeretnék egyedül aludni… 
- Jól van! – mondta, majd felállt, lementünk a földszintre, kikísértem és három puszival elbúcsúztunk egymástól.