Tiltott ügy (12. rész)

Amint Bill elment visszamentem a házba és lefeküdtem aludni. Másnap anyum ébresztett. Lementem a lépcsőn, be a konyhába. Első dolgom volt hogy reggelizek. Anya készített palacsintát, amit gyorsan el is pusztítottam, majd visszavonultam a fürdőszobámba. Megcsináltam a hajam, felöltöztem és az összes többi teendőmet elvégeztem, majd elindultam a suliba. Amint beértem az osztályba Letti támadott le.
- Mia! – futott hozzám, majd megölelt. Csak akkor tesz ilyet, ha valami rossz dolgot csinált…
- Mit csináltál? – kérdeztem köszönés nélkül.
-Már pár napja elakartam mondani de…! – mondta lehangoltam.
- Összejöttél Tommal vagy mi? 
- Nem! Menjünk inkább ki! – mondta, majd megragadta a kezem és kirángatott az udvarig. 
- Na gyerünk ki vele! – kezdtem faggatni már egy padon ülve. 
- Találkoztam Tommal és hát elvitt egy helyre. Sok haverja ott volt. Bemutatott nekik… minden jól ment… aztán megkínált egy srác cigivel. Nem akartam elfogadni de hát vissza sem utasíthattam…
- Tehát elfogadtad… tudod, mit mondok a dohányosokra, nem? 
- Igen tudom! De nem is ez a lényeg, hanem hogy nem ártalmatlan cigi volt… - ahogy kiejtette a szavakat majdhogynem tátva maradt a szám. 
- A legjobb barátnőm egy idióta fiú miatt drogozott! – mondtam és közben magam elé meredtem. Letti viszont a cipőét találta érdekesnek. Várta a további reakcióm. 
- Még egyszer megteszed… én…én… soha többet nem állok veled szóba! Tudod, hogy komolyan mondom! Szóval ehhez tartsad magad! 
- Tom nem füvezik!
- Nem tudhatod! Nem ismered még annyira…
- De igenis ismerem! – ellenkezett. Kénytelen voltam megadni magam. 
- Na jó akkor ismered… de akkor is esküdj, meg hogy többet nem mész annak a helynek a közelébe se!
- Nem ígérek semmit… nem volt rossz… és már nem csak egyszer próbáltam ki…
- Annyi idióta oktatófilmet lenyomnak… mindenki így kezdi… aztán a süllyesztőben végzi… vagy a hullaházban…
- Jó megértettem! Felfogtam… megérdemeltem…
- Pontosan! – mondtam, majd visszamentünk az osztályba.
Amint vége lett a sulinak és megírtuk a dogát elindultunk haza. Vagyis csak szerettünk volna, mivel a suli előtt Tom és Bill állt. 
- Sziasztok! – köszöntünk kórusban.
- Hát ti?- kérdeztem.
- Lettiért jöttem! – mosolygott Tom, majd adott Letti szájára egy puszit. Na most már tuti lesz ebből valami! De ez a drogos ügy… a gondolatmenetemből Bill zökkentett ki:
- Én pedig gondoltam elmehetünk valahova… ha nem baj…
- Dehogy baj! – mosolyogtam, majd elindultunk. Két utcát még együtt mentünk, majd Tom megszólalt.
- Öm… Lettivel mi erre megyünk! –mutatott a bal oldali utcába. 
- Hát jó… - mondtam, majd elbúcsúztunk egymástól. Utolsó pillantásomat Letti felé vetettem. Ami azt akarta sugallni, hogy remélem nem arra a helyre, mennek. De nem kaptam választ a tekintetből. Ahogy elváltak útjaink egyre aggodalmasabb lettem. Nem bírtam. Rá kellett kérdezek.
- Te Bill. Tom drogozik? – vágtam a közepébe. Bill elképedt fejjel bámult rám.
- Tom nem drogos! – mondta, kicsit meg is könnyebbültem, majd így folytatta: - Csak hát van pár haverunk… akik rászoktak. De semmi több! 
- Jó értem… és te már kipróbáltad? 
- Hát igen… de elég is volt. Nincs rá szükségem… 
- Örülök neki, hogy ez a véleményed! – mondtam.
- Én is! – mosolygott.

Közben Letti és Tom megérkeztek. Tom becsöngetett a házba. Letti aggodalmasabb lett! Nem akart bemenni a házba. Tudta, hogy semmi jó nem lehet a dologból! És nem is akart beilleszkedni Tom fura baráti körébe. 
- Tom… - kezdett volna bele, de az ajtó kinyílott. Tom megragadta barátnője kezét és berántotta magával a hatalmas házba. Megint a múltkori emberek voltak ott… Letti újra elvegyült… és újra kísértésbe esett…

Csöndben sétáltunk a egymás mellett, amikor Bill megszólalt.
- Bírod a magasságot? – nem értettem mit szeretne, így csak értetlenül néztem rá – Na… van tériszonyod?
- Nincs… 
- Akkor gyere! – mondta, majd megragadta a kezem és húzni kezdett maga után.
- Bill hova cipelsz? – kérdeztem.
- Nyugi… nem fog fájni. – mosolygott, mint egy idióta. Mi a fenét akar???? 
- Bill engedj el!
- Nyugi van! – parancsolt. 
- De hova megyünk???? – akadtam ki és próbáltam kiszedni a kezem Bill kezéből.
- Egy közeli lakótelepre! Mutatok valamit! – Na de jó… biztos felvisz a tetejére és lelök… 
Amint odaértünk, bementünk az egyik épületbe. Felrohantunk a lépcsőn, egyenesen az épület teteéig meg sem álltunk. Rendes halálfélelem kapott el. A végén még tök igazam lesz és Bill kilök…
- Na itt lennénk! – mosolygott Bill és végre elengedte a kezem.
- Aha… - mondtam unottan – Minek hoztál ide? Csak nem ki akarsz lökni? – mondtam keresztbe tett kézzel.
- Hát most hogy mondod… - mosolyodott el és közeledni kezdett. Na ne! Ne!!! Hátrálni kertem természetesen.
- Bill hagyd abba! – mondtam.
- Ugyan mért? – mosolygott még mindig és vészesen közeledett. Amikor a hátam a fal széléhez ért kicsit megugrottam. Bill odasétált nem tudtam odébb állni.
- Hagyd már abba! – kiabáltam rá, amikor már ott állt előttem. A kezeivel megfogta a karom és még mindig csak mosolygott. Igen megijedtem nem is attól hogy kilök, mert tudom nem lenne rá képes… csak igazság szerint nem akartam, hogy közel kerüljön hozzám… 
A fejével vészesen közeledett… amit még annyira sem akartam, hirtelen nem tudtam, mit tegyek… de végül támad egy ötletem és végül hátat fordítottam neki, épp időben. Ahogy lenéztem a 10 emeletes épületről kicsit meg is szédültem. Bár nincs tériszonyom, csak furcsa volt. Gyorsan megkellett kapaszkodnom, és mivel Bill volt a legközelebb ráakaszkodtam. 
- Jól vagy? – kérdezte furcsán, de csak bólogatni tudtam, majd megöleltem. Akkor már mindegy volt… - Nem hiszem… - mondta – Na gyere vakart le magáról finoman és visszatette a kezét a karomra, hogy meg tudjon fordítani – Nézd! Hát nem szép? – mutatott az elém táruló városra a kis 10 emeletes épületről. 
- Tényleg szép… - mondtam félve, inkább csak el akartam menni. 
- Őszintén! – mondta.
- Haza akarok menni! – mondtam feldúltan, majd ellöktem Billt és elrohantam. Nem értem miért csináltam ezt, de nem akartam közel kerülni hozzá… tudtam, hogy nem sülhet ki semmi jó sem a dologból. Futottam, ahogy tudtam le a lépcsőn, de Bill gyorsabb volt és utolért és megragadta a karom.
- Bill hagyj, kérlek!
- Miért? – kérdezte értetlenül. 
- Nem tudom, csak haza akarok menni… - hajtottam le a fejem. 
- De… valami rosszat tettem? 
- Nem, dehogy! Csak menni akarok…
- Had kísérjelek haza!
- Na jó! – adtam meg magam. Némán sétáltunk egymás mellet, majd megint megszólalt.
- Mért nem engeded, hogy közelebb kerüljek?
- Mi? – néztem értetlenül, persze tudtam, mire gondol. És mit kell tenni, ha valaki támad? Hát nem védekezni… hanem visszatámadni! – Bill nem tudom, mit akarsz tőlem… de azt tudom én, mit akarok tőled… SEMMIT! Szóval ehhez tartsad magad! 
- De…
- Semmi, de fogd fel! Nem érdekelsz! És nagyon elegem van már ezekből az idegesítő dolgaidból! – fakadtam ki, pedig ezzel nem akartam semmi rosszat. Bill nem is szólt többet… vagy inkább csak nem jutott szóhoz. Pár perc múlva haza értünk… biztos voltam benne, hogy megharagudott. Pár perces néma csend után megszólaltam nehezen:
- Most haragszol rám? – néztem rá boci szemekkel. 
- Nem… - adta az egyszerű választ, de tudtam, hazudott.
- Bill kérlek, ne haragudj! 
- Mondtam már, hogy nem haragszom! – válaszolt durvábban. Eléggé rosszul esett, de nem haragudhattam… hisz én voltam a hibás és tényleg nem akartam megbántani… ekkor valami furcsa érzés fogott el… és olyat tettem, amit nem kellett volna…