Hagyd abba! (14. rész)

Lemásztam a lépcsőn, majd haza sétáltam szép lassan. Amikor hazaértem még kicsit kiültem az udvarra, beültem az egyik hintába és Gyilkossal az ölemben, kicsit kiszellőztettem a fejem. 
- Jaj Gyilkos! Te vagy az egyetlen élőlény, aki hajlandó szóba állni velem és szeret… Már megint hangosan beszélek a macskámhoz… jól van Mia! Alig néznek hülyének… bár már nem néz hülyének senki… mert egyedül vagyok… Meg mi, az hogy egyetlen élőlény, aki hajlandó szóba állni velem? Hisz te nem is tudsz beszélni… Jaj Gyilkos… hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Annyira aranyos Bill! De nem engedhetem közel! Jövő héten irány Anglia! Neki, pedig megkezdődik a turné! Ami eltarthat a nyár végéig is… azt hiszem… vagy nem tudom… aztán ott van Dan. Mi a fenét kezdjek vele? Aranyos fiú! Számítani nem tudom, hogy lehet-e rá, de az biztos a mai vallomása őszinte volt. Ő mindig itt lenne nekem… de nem kell! Jaj Gyilkos… máris jobban érzem magam! Gyakrabban kéne kiöntenem a szíven neked… - mondtam, majd letettem – Gyere! Menjünk be! Kezd hűvös lenni… - fejeztem be a mondandóm édes kis macskámnak, majd bementem a házba. Bent anya fogadott.
- Hol voltál? – állt elém rögtön, ahogy beléptem az ajtóba.
- A kertben…
- Mi?
- Kint voltam a kertben! 
- Na ne mond! 10 perce még sehol sem voltál!
- Nem akarok megint vitatkozni… semmi kedvem… és már 5 perce biztos itthon voltam és kiöntöttem a lelkem drága egyetlen fekete állatomnak…
- Jól van… nem nyaggatlak, de most nyomás fel! – Ma még tanulni sem tanultam. Felmentem a szobámba, elővettem a könyveket és az ágyon próbálkoztam a tanulással, de el is aludtam. 
Másnap a telefonom keltett fel. Még arra sem volt erőm, hogy megnézzem ki hív, így hát rögtön felvettem.
- Haló? – szóltam bele. 
- Szia! – hallottam Dan hangját – Felkeltettelek?
- Hát ez meglepő, de igen…
- Uh sajnálom! De találkoznunk kell! Valami nagyon fontosat kell, mondjak!
- Oké! Mikor?
- Ma suli után? – mondta, erre eset csak le, hogy tegnap elaludtam ruhástól és mindjárt elkések a suliból.
- Suli? Úristen! Le kell tennem! Akkor suli után a kapunál! Szia! – hadartam el, majd letettem és az órára néztem. 15 percem volt, hogy elkészüljek, és időben beérjek a suliba. Azonnal ledobáltam magamról a ruhákat és már ugrottam is a zuhany alá. 6 percembe tellett a fürdés, majd bepakoltam a táskámba és már lent is voltam. Gyorsan riasztottam anyut, hogy jó lenne, a bevinne, mivel elkések. Így csak 5 percet késtem a háromnegyed óra helyet. Kiszálltam az autóból, majd rohantam be eszemet vesztve a suliba, szerencsém volt, amikor az osztályba étem mivel a tanár még nem volt bent. Leültem a helyemre, majd Lettihez fordultam. 
- Szia! Beszélnünk kell! – mondtam.
- Egyetértek! – nézett komolyan, majd belekezdtem.
- Tegnap miután elmentetek Billel sétáltunk… aztán elkapott valami idióta roham és elrohantam… a részleteket, majd elmesélem később… szóval Bill utánam jött, és megcsókoltam… - hajtottam le a fejem, Letti pedig elmosolyodott.
- Tudtam én… - mondta.
- Várj ez még semmi… 
- Hmm? – nézett kérdőn.
- Szóval miután elment, jött Dan és bocsánatot kért… Őszinte bocsánatkérés volt…
- Oh… Mia… megbocsátottál neki mi? – rábólintottam. 
- De Bill is megjelent közbe… és hallotta a bocsánatkérést. Ez még nem is volt baj, de ott álltam két fiú között, Bill kezében egy szál vörös rózsa, Dan, pedig épp a bocsánatomért esedezik… te is szerintem azt tetted volna, amit én… 
- Mit mondtál nekik?
- Hát először is bemutattam egymásnak őket… Utána, pedig azt mondtam Dannak, hogy megbocsátok… de csak barátok lehetünk. Erre azt válaszolta, hogy ő megérti, mert gondolta, hogy nekem Bill kell… 
- Áh… ne is folytasd innen már magamtól is kitalálom… Elkezdtél védekezni, hogy ez nem igaz és megint elhordtad Billt…
- Pontosan! – bólintottam újra és lehajtottam a fejem. 
- Jaj Mia! Te tényleg nem változol! – sóhajtott. 
- Na és te megint milyen bűnt követtél el? 
- Az most nem lényeg! Törődjünk veled! – terelte a szót. 
- Nem Letti! Azonnal mond el mi történt! Megijesztesz! 
- Megint kísértésbe estem… ennyi! De semmi komoly…
- Mi?? Még hogy nem komoly? Ez igen is komoly! Én állandóan itt nyaggatlak a gondjaimmal, ami fele ekkora gond, sem mint a tiéd! Hidd el nekem nem csak a cigivel, fogsz próbálkozni! Hagyd abba! Semmi re sem jó!
- Nyugi már! Ez csak egy egyszeri alkalom volt…és különben se csak a cigit próbáltam ki… - szaladt ki a száján. 
- Igen egyszeri… már hányszor is csináltad? – vágtam gondolkodó fejet, de ő válaszolt helyettem. 
- Kb. 2-3 hete… - hajtotta le a fejét.
- Micsoda?? 
- Jól hallottad! Törődj bele!
- Nem akarok beletörődni! Mert nem akarom, hogy a legjobb barátnőm ott végezze ahol sok más hozzá hasonló idióta aki rászokik a drogokra! 
- Köszi szépen! 
- Megérdemled! Ugyanis a drog roncsolja az agyat! 
- Ugyan már… mindig ezekkel jössz…
- Hát jó… megígérem itt és most, hogy nem mondok erről neked többet semmit. De ha bekövetkezne az elkerülhetetlen, akkor tudd, hogy én időben szóltam!
- Jól van! Nem fog bekövetkezni szóval ettől nem kell, félj… 
- Hát jó meglátjuk. 
A mi kis beszélgetésünk alatt a tanár is rég megérkezett, és már csak pár perc volt vissza az óra végéig. Azt csöndben kivártunk, majd elindultunk a másik terem felé. Miközben pakolásztuk át a cuccainkat a telefonom csörögni kezdett. Amikor megláttam a kijelzőn a nevet a szívem hevesebben kezdett verni, azonnal felvettem.
- Szia Bill!
- Szia!
- Jaj annyira sajnálom! Kérlek, ne haragudj! Tudom, hogy egy szemét dög vagyok! De én csak védekezni próbáltam…
- Igen… tudom, hogy milyen vagy… nem mered bevallani magadnak az igazat…
- Pontosan! – ismertem el végre – Meg tudsz nekem bocsátani?
- Talán.
- Kérlek! Kérlek, ne haragudj! – szinte már a sírás kerülgetett. 
- Majd sulid után beszélünk… addig eldöntöm…
- Jó! De tényleg nagyon-nagyon sajnálom! 
- Nyugi Mia! Annyira nem haragszom! – próbált megnyugtatni. 
- Na jó akkor délután! Majd hívj fel! – mondtam. 
- Oké! Hívlak! 
- Szia! Puszi!
- Szia! – és ezzel letettük a telefont. Alig vártam már a délutánt… és hát szerencsém volt, mert az órák igen hamar el is teltek… de egy valami teljesen ki ment a fejemből! Mégpedig Dan! Suli után a kapunál várt. Odamentem hát hozzá. 
- Szia! – köszöntünk kórusban. 
- Na mondjad, hogy mit szeretnél, mert nem nagyon érek rá! – néztem körbe.
- Jó, jó! Csak azt akartam mondani, hogy szeretlek! – nézett végig a szemembe. Úristen! Életembe most az először vallott nekem valaki szerelmet! Áh mindjárt a nyakába ugrok! Nem Mia! Már megint hibát követnél el! Maradj nyugton! - gondolkodtam, és közben tátott szájjal álltam előtte – Hé! Ez meg mit csinál? Miért közeledik felém a fejével? Mi? Mi van? Hé! Ne!