Legjobb barátok (17. rész)

Negyed óra alatt odaértünk, de már valaki állt a kapu előtt és engem várt… amikor megláttam, gyorsan megszólaltam.
- Matt! Ne gyere tovább! Menj haza!
- Most meg mi bajod? – kérdezte.
- Ő ott! – mutattam Lettire, aki a kapunál várakozott. 
- Letti! – suttogta.
- Pontosan… - mondtam, de nem indult volna ám haza… Áh… dehogy! Annál inkább csak jött és jött… Hülye pasik! Nektek aztán lehet beszélni! Amikor odaértünk mind a hárman néma csendben álltunk… még köszönni sem köszöntük egymásnak. Letti, megdörzsölte a szemét, hogy tényleg-e a bátyám áll előtte, és nem kellet csalódnia… Igen ott volt teljes életnagyságban. Matt sem bírt megszólalni, csak csodálta ez lőtte álló lányt. Pár perc után meg kellett törjem a kínos csendet…
- Szia Letti! – köszöntem, erre ő finoman megrázta a fejét, mint aki most ébredt az álomvilágból és köszönt ő is.
- Sziasztok! 
- Szia! – köszönt Matt is.
- Na mi a helyzet? – kérdeztem.
- Semmi…
- Ugye tegnap nem…? – próbáltam célozni a drogos ügyre, mivel nem akartam itt elkezdeni erről beszélni.
- De… - hajtotta le a fejét, mivel egyből tudta, mi a kérdés – Ezért is vártalak… Lehet, hogy…?
- Elképzelhető… 
- El kéne mennem?
- Szerintem igen… - ebből a beszélgetésünkből Matt nem értett semmit. Mi viszont már fél mondatokkal is megértettük egymást. Hát igen legjobb barátok! Örökkön örökké! – Matt mi most megyünk! – fordultam testvéremhez.
- Rendben! – mondta, majd adott szokás szerint három puszit, nekem is és Lettinek is. Bementünk a suliba, Letti nem mert Mattről kérdezni, de tudtam végig rajta jár az esze, mondtam én, hogy nekik nem szabad találkozni! És mégis ki hibájából történt? Hát az enyémből! 
- Nos akkor beismered, hogy igazam volt? – kezdtem bele a drogos ügybe.
- Igen! – hajtotta le a fejét, de igazából nem tudom, mi üthetett belé, ami így megváltoztatta egy nap leforgása alatt a véleményét. 
- Szóval mi történt?
- Semmi… egyszerűen csak rájöttem, hogy nem kéne… kitudja mi lesz belőle…
- De persze nem vagyok függő… de elfogadom…
- De ne fogadd el!
- De nem bírom megállni!
- Oké… szóval függő vagy… értem…
- Nem!
- Nyugi! És valld be magadnak is!
- De…
- Mondom, hogy semmi de! Csönd! És ma délután elmegyünk orvoshoz!
- Az lehetetlen! Tommal találkozom!
- Tényleg már egy hete nem beszéltünk és nem is jöttél át meg semmi… nagyon odavagy érte mi?
- Hát ami azt illeti… - pirult el.
- Szóval igen! – mosolyogtam – Hát ez fantasztikus! Legalább sikerült elfelejtened a bátyám! – uh ezt nem kellett volna, Letti lesújtotta a tekintetét. Tudtam, hogy már nem szereti, de legbelül még fájt neki… 
- Majd elmegyünk holnap! Vagy nem tudom… a jövő héten…
- Oké hát legyen! Az a lényeg, hogy leszokj! – mondtam Letti, pedig felsőhajtott. Pár perc múlva becsöngettek, a tanár is megjött. A nap, pedig unalmasan és lassan telt el… Amikor végre kicsöngettek az utolsó óráról észt veszejtve rohantunk ki a suliból. Na jó csak vicc… kisétáltunk unottan. A nap ezerrel sütött, meglehetett gyulladni… ráadásul a fekete pólóm még jobban szívta a meleget. Amikor hazaértem Anya és Matt a nappaliban beszélgettek. Hát itt meg mi történt? Anya mit keres itthon?
- Sziasztok! – köszöntem, amikor már levettem a cipőmet az előszobában és betértem a nappaliba.
- Szia! – köszöntek egyszerre. 
- Na milyen volt a suli? – kérdezte anya. Az állam meg majdnem a földön landolt. Ugyan már belé meg mi ütött? Már vagy egy éve nem kérdezte meg hogy mi van a suliba… még a jegyeimet se tudja… mindig hónap végén aláíratom és ennyi… 
- Hát semmi… -válaszoltam végül. És itt jöttem rá, hogy miért nem kérdezi meg soha… azért mert úgy sem mondok semmit… - Anya amúgy, hogyhogy itthon vagy?
- Hát a hétre kivettem szabit, mert hát hazajött a fiam! – mosolygott Mattre, majd megölelte. 
- És velem mi lesz? Nem mehetek szabira? – kérdeztem.
- Jaj drágám! Neked iskolába kell járni…
- Jól van… - mondtam unottan majd felvittem a táskám és leültünk ebédelni. Kivételesen most az egyszer nem Gyilkossal kajáltam, hanem anyuékkal. 
- Tényleg Matt van barátnőd? – kérdeztem.
- Hát, ami azt illeti… van! – mosolygott. 
- Akkor, majd bemutathatod! – mosolyogtam vissza.
- Oké! Jövő héten úgy is vár minket London! – mosolygott. Úristen! Teljesen kiment a fejemből! 
- Uh… tényleg… - mondtam aggódva, mivel eszembe jutott Letti… nem akartam ilyen állapotban itt hagyni még ránézni is rossz volt. A szemén látszott, hogy valami nincs rendben. 

Miközben mi ilyen jól eltöltöttük a napot négyesben, mivel Gyilkos is a családhoz tartozik csak azért… szóval közben Letti épp Toméknál tartózkodott.
- Letti… - szólalt meg Tom, miközben az ágyon feküdtek egymást ölelve. 
- Igen? – kérdezte Letti.
- Lennél a barátnőm? – Letti picit furcsállotta a kérdést, ugyanis ő már legalább 1 hete úgy érezte, hogy járnak, de természetesen válaszolt.
- Persze! – mondta nagy mosollyal, Tom megfogta a lány állát, és magához húzta, majd megcsókolta. Igaz nem ez volt az első csók… de ez nem egyszerű csók volt! Ez tele volt érzelemmel…