London, édes London… (21. rész)

Az egész utat végig aludtam, Matt ébresztett fel.
- Ébresztő! Mindjárt megérkezünk! – lökött, meg. Erre én csak felnyögtem és kinyitottam a szemem. Már késő délután volt. Hmm… elég hamar ideértünk… leszálltunk a gépről, megkerestük a csomagjainkat és elindultunk ki a reptérről. 
- Nézd! Ott van apa! – mutatott Matt apára. Amikor megláttam levontam a következtetést. Semmit se változott! Észt veszte rohantam felé, majd ledobtam a csomagjaimat és a nyakába ugrottam. A sírás kerülgetett az örömtől. 
- Szia kislányom! – mondta apa.
- Szia! – mondtam. 
- Jaj ne sírj! – mosolygott rám.
- Nem sírok… csak… - most mondjam a sablonos dumát, hogy belement valami a szemembe? Nem! – olyan jó, hogy itt vagy! El sem hiszem! 
- Hát én se nagyon! Hogy megnőttél… és a suli, hogy megy? 
- Hát egész jól… kicsit nehéz a gimi, de hát túlélem… - mosolyogtam – Ennek az évnek meg hát már vége van! Végre! – mosolyogtam, majd beszálltunk az autóba és elindultunk London utcáin. Nagyon szép hely, már amennyit az autóból láttam. Fél óra alatt megérkeztünk végre az új Londoni otthonomba! A ház a város szélén volt, hasonlított a miénkre, a Magdeburgi házunkra. Apa szállt ki elsőnek az autóból, majd kinyitotta a ház ajtaját. Amikor beléptünk a házba nem fogadott semmi váratlan. Minden otthonos volt, szép, csak az hiányzott, hogy újra együtt legyenek anyával és akkor az egész család tökéletes lett volna… Na de mindegy ami nem megy azt nem lehet erőltetni…
- Gyere, megmutatom a szobákat! – mondta Matt.
- Oké! – mondtam, majd megfogtuk a csomagjainkat és felindultunk az emeletre. 
- Ez itt az én szobám! – nyitott be a lépcsőházzal szembe lévő szobába. Nem volt valami nagy szoba… de szépen be volt rendezve és otthonos volt. Aztán jött a mellette lévő…
- Ez a te szobád! Neked rendeztettük be! – mondta Matt, majd benyitott. Mintha az otthoni szobámat látnám! A fal bordó színű volt, a bútor ugyan ott, ahol lenni kellet, és ott volt egy ajtó a szobában. Minden stimmelt… a saját fürdőszoba is meg volt. 
- Ez… ez… szuper! – mondtam.
- Azért rendeztük pont olyanra mint a másik, mert tudtuk, hogy így otthon fogod magad érezni!
- Köszi! – mosolyogtam rá, majd bementem. Letettem a táskáimat és rádöltem az ágyra. 
- Na hagylak! Aludj csak! 
- Jó éjt! 
- Neked is! – és ezzel becsukta maga mögött az ajtót és kiment a szobából. Nagyot sóhajtottam, majd az elmúlt pár hétre gondoltam. A CD boltra, Billre, Lettire, a bandára, Tomra… majd feltápászkodtam, és elindultam a fürdőszobámba. Lezuhanyoztam, átöltöztem és elkezdtem kipakolni a táskámból. Igaz, hogy csak egy hétig maradok, de hát akkor is… a táskában csak meggyűrődnek a ruháim. Már fél 10 volt, amire végeztem a kipakolással. Felkapcsoltam az éjjeli szekrényem lámpáját és a nagy villanyt lekapcsoltam. Az ágyra vetettem magamat, elővettem az újságjaimat, amiket a reptéren szereztem be, és olvasgatni kezdtem. Ahogy nézegettem, a rengetek újságot mindegyikben Bill nézett vissza rám. Végül bekapcsoltam a zenét is. Na már csak az kellett és teljes volt az összhang, megint csak Billre gondoltam, és még a képzeletemben is veszekedtünk. Ennek soha sem lesz vége?? 
Végül képszakadás történt… ugyanis elaludtam. Kedd reggelén furcsa élőlény ébresztett fel. Szép nyugodtan feküdtem az ágyban és legjobb álmaimat éltem… amikor valami fura és szőrös rám mászott. 
- Anya mért engedted be Gyilkost? – kérdeztem dörmögve, hangosan. 
- Én nem anya vagyok! – szólalt meg Matt az ajtóban állva. Kinyitottam a szemem és egy kutya feküdt rajtam… egy kicsi kutya. 
- Ez meg mi? – nyöszörögtem. 
- Ez egy kutya…
- Tudod jól, hogy utálom a kutyákat…
- Ezt nem! Ez a tiéd! Gyilkos helyet… - ahogy jobban szemügyrevettem a rám telepedő szőrös ebet nem is találtam olyan ellenszenvesnek. Hosszú szőre volt, és nyomott orra. Minden bizonnyal palotapincsi volt. 
- Nem is olyan rossz… - mondtam – van már neve?
- Hát még nincs… 
- Legyen a neve… öm… Lüszi! 
- Hát ez meg milyen név?
- Nagyon jó név! Szóval, kuss!
- Jó nem kötözködök, de gyere enni! – mondta és ezzel kiment. Megfogtam a kutyust, megsimogattam, letettem az ágyról és lemásztam a lépcsőn a konyhába. Megreggeliztünk, majd kaja után elvittük Lüszit, vagyis Matt szerint inkább Lütyőnek kéne hívni, mert kicsit süket, vagyis teteti, mert amikor meghallja az udvaron nyávogni a macskát azt, persze rögtön meghallja, és mint egy eszeveszett őrült rohan, hogy elkapja, persze soha sem sikerül neki, de amikor szólunk neki, vagy hívjuk, nem reagál… elég lökött egy eb, de hát így kell szeretni. Na szóval kanyarodjuk vissza a lényeghez… szóval elvittük sétálni Lüszit, közben Matt megmutatta a várost. Ezzel hamar el is telt az első napunk… második nap a hírességeket néztük végig, majd csütörtökön vásárolni mentünk. Végül már csak azt vettem észre, hogy a reptéren állunk és fájó búcsút veszünk egymástól… Felszálltam a gépre most már egyedül utaztam. Leültem a helyemre, majd vártam az indulást. Befordultam az ablak felé, zenét hallgattam és a sírás kerülgetett újra. Már most hiányzott Apa és Matt. Pár perc múlva valaki oldalba lökött…