Beszéljük meg! (22. rész)

Pár perc várakozás után valaki oldalba lökött. 
- Elnézést! – hallottam. 
- Semmi baj! – mondtam, majd oldalra tekintettem. Egy szőke volt az. A szeme kifestve akárcsak Billnek szokott, és a ruhája stílusa is hasonlított. Na már csak egy hiányzott. 
- Szia! – köszönt. Nem tudtam miért, de hát végül visszaköszöntem.
- Szia! 
- Andreas vagyok! – mosolygott. Mit sem sejtettem még akkor…
- Én, pedig Mia! – mosolyogtam vissza az igen helyes szőke srácra. 
- Hova utazol?
- Hát haza…
- Én is… csak elkísértem a barátaimat egy 4 napos koncert körútra.
- Na az tök jó! Ilyen híres barátaid vannak? 
- Hát igen… vannak! – mosolygott még mindig, majd egy váratlan személy jelent meg mellette.
- Hé Andreas! Nem cse… - de nem tudta befejezni az illető, mivel megpillantott engem – Mia???
- Te? Itt? – lepődtem meg.
- Ti ismeritek egymást? – kérdezte végül Andreas.
- Igen! – feleltük egyszerre.
- Honnan? 
- Tudod ő az a lány, akiről meséltem… - mondta Bill és közben nagyon érdekesnek találta a cipőjét… na vajon miért? 
- Áh… megértelek… - mondta és rá mosolygott. Na ilyenkor szeretnék gondolatolvasó lenni… akkor legalább tudnám, miről beszélnek… 
- Hahó! Én is itt vagyok! – hívtam fel magamra a figyelmet sikeresen – Bill te meg hogy kerülsz ide?
- Itt koncerteztünk!
- Ja persze… ezt már mondta Andreas…
- Hétfőn kerestelek… de akkor már nem voltál otthon… aztán a repülődet is elkéstem… pedig annyira akartam beszélni… végül a menedzser is bejelentette, hogy indulnunk kell… és Lettit is elhoztuk. Ő is itt van valahol a gépen… meg a többiek is…
- Letti? – akkor jutott csak eszembe, hogy mit is ígértem neki… hogy majd hétfőn együtt elmegyünk orvoshoz és kérünk segítséget… de elmaradt… 
- Igen itt van… idehívjam?
- Ne… majd később… - feleltem, majd összeszedtem a bátorságom és folytattam – Beszélnünk kéne… - Bill kíváncsian nézett, majd a szemével jelezte Andreasnak, hogy ő most ide nagyon fölösleges és elment Bill helyére, ő meg leült.
- Kezd! – mondta Bill.
- Hát jó… szóval láttam a cikket. Eléggé rosszul esett…
- Milyen cikket?
- Ahol a CD boltos csajjal smárolsz…
- Mi?
- Jól hallottad…
- Az már vagy 3 hónapja történt és az is csak azért mért összefutottunk egy buliban és tök részeg volt… és lesmárolt… 
- Aha… és én ezt higgyem is el?
- Szeretném, ha elhinnéd, de tuti nem fogok magyarázkodni… én tudom, hogy így volt… 
- Jó nem is kell! De most menj innen! Ezzel lezártnak tekintem az egészet! – Bill erre kicsit meghökkent. Megbánta, hogy nem próbálta meg a hitegetést.
- De… 
- Semmi de! Menj innen! – mondtam, majd bedugtam a fülhallgatót a fülembe és az ablak felé fordultam. Bill még egy darabig nézett, majd feladta és visszament a helyére. Amikor elment végre normálisan ülhettem a helyemen, majd visszajött Andreas. Nem is olyan rossz pasi… kedves és még helyes is… hmm… reméljük titkon nem Billbe szerelmes! 
- És hány éves vagy?
- 16. És te?
- 17, de 1 hónap múlva már nagykorú leszek! – mosolygott.
- Szóval idősebb vagy a drága barátodnál…
- Hát igen, kicsivel. – tovább csevegtünk, majd estére már le is szállt a repülő, és mindenki mehetett amerre látott. A gáz csak az volt, hogy anya percre pontosan tudta mikorra ér ide a repülő mégsem volt ott…
- Hogy az a… - mérgelődtem.
- Mi az? – kérdezte Letti.
- Édes, drága egyetlen anyám elfelejtette, hogy ma jövök haza… nincs itt… 
- Nyugi! Tuti mindjárt itt lesz!
- Ja… persze… vagy nem jön vagy mindig itt van percre pontosan… ha nem jön az azért van mert elfelejtette… szóval na most ez történt… ismerem… hisz már 16 éve élek vele együtt… 
- Jól van, na! – mondta Letti, majd a zsebébe nyúlt zsebkendőért, de amikor húzta ki a kezét valami más is kiesett… egy pici zacskó… Azonnal lehajoltam érte és miközben felvettem jobban szemügyre vettem… életembe nem láttam még drogot… semmilyen formában és a nevüket sem ismerem… de ez tuti, hogy az volt… biztos voltam benne!
- Ezt elejtetted! – mondtam mérgesen és odatoltam Letti képébe. Gyorsan kikapta a kezemből és a farmerje zsebébe, csúsztatta – Nem mentél el orvoshoz vagy valahová?
- Nem! És nem is akarok! – mondta, majd még ő volt megsértődbe, hogy megmertem kérdezni… Ki érti ezt a lányt? Egyik pillanatban még ő maga kér meg a másikban, meg már azt se tudja, miről beszélek… Tudtam, hogy a drog csökkenti az agysejteket… na de hogy ennyire gyorsan? 
- Na jó… nem fogom magamat törni… de ha a kisasszony leesne a mennyezetről, és végre észrevenné, hogy mégis kinek volt igaza akkor ne jöjjön bocsánatért esedezni… 
- Istenem… látod? Erről beszéltem! Gyerekes vagy! Nem hogy te is… - mondta, majd kiszedte a zsebéből, kinyitotta és felém, nyújtotta, hogy vegyek belőle.
- Kösz… nem vagyok rászorulva a bogyókra…
- Én meg arra, hogy sajnálj! – vágta a fejemhez.
- Látod? Már megint veszekszünk! Ne beszéljük inkább többet erről a témáról!
- Jó… - mondta, de hiába… nem volt az igazi… mi mindig mindent megbeszélünk egymással… és mindig közös véleményre jutunk… de most? Ez lehetetlen… muszáj nekem is elfogadni? Úgy ahogyan Tom is teszi? Ha csak? Ez az! Ez jó ötlet! Holnap felhívom Tomot, és beszélek vele!
- Letti érted nem jönnek? – kérdezte Georg.
- Nem… - mondta, majd szerelmére pillantott.
- Hazakísérlek! – mondta lovagiasan! Hiába is haragszom Lettire együtt tündériek! Annyira összeillenek… jaj… Drága barátnőm… csak térnél észhez…
- És te Mia? 
- Anyám elfelejtett… - mondtam nagy sóhajtás kíséretében.
- Haza kísérjelek? – hallatszott.