Nora vagy mi… (23. rész)

- És te Mia? 
- Anyám elfelejtett… - mondtam nagy sóhajtás kíséretében.
- Haza kísérjelek? – mondta Andreas. Mi??? ANDREAS? De hisz még csak öm… a számolás nem az erőségem… szóval… még csak reggel óta ismerem! Félig Billre pillantottam feltűnés nélkül. Láttam az arcán a kétségbe esést… várta a válaszom. Vajon mit mondjak? Igent vagy nemet? Na jó legyen igen… visszakapod Bill amit velem tettél… A bosszú vágy ellepte édes kis buksimat és rávágtam gyorsan.
- Az jó lenne! – mosolyogtam kedvesen, aranyosan. 
- Akkor menjünk! – mosolygott vissza.
- Rendben csak elbúcsúzom. – mindenkitől három puszival búcsúztam el, utolsónak Lettit hagytam… megfogtam a kezét és kicsit megszorítottam, jeleztem neki, hogy rám mindig számíthat akármi is, történjen… tudta is a jelentését így hát halványan elmosolyodott, majd elindultunk haza felé. 
- Te merre laksz? – kérdeztem.
- Itt a közelben… nemrég költöztünk ide… szüleim úgy döntöttek, hogy jobb lenne kertes házban lakni, így hát itt kötöttünk ki… - mosolygott.
- Na az tök jó! – mosolyogtam vissza – Most, hogy jobban megnézlek olyan ismerős vagy nekem! 
- Talán a suliból! Sokszor láttalak már… 
- Nem is tudtam, hogy egy helyre járunk! Akkor legalább mehetünk, majd reggelente együtt!
- Hát az igazán jó lenne! Bár Bill nem tudom, mit szólna hozzá…
- Mi köze van Billnek ahhoz, hogy én kivel megyek reggel suliba?
- Hát csak…
- Semmi hát csak!
- De…
- Semmi de! Bill szépen befoghatja a száját ugyanis tudtommal ő smárolt valami idióta csajjal a CD boltból akinek még a nevére is alig emlékszem… valami N…N…No…Nora vagy mi…
- Dora…
- Ja igen az… hü.lye kis pi… - de nem tudtam befejezni, mert befogta a számat a kezével.
- Na nyugi! Nem is ismered! Ne alkoss addig véleményt…
- Jó… - mondtam, amikor végre elvette a kezét a számról.
- Na megnyugodtál? – erre nem válaszoltam csak bólintottam.
- De akkor miért csinálta?
- Az már vagy 2 hónapja volt… és a lány mászott rá…
- Öcsém… azért nem gondoltam, hogy Bill mindent a szádba rágott…
- Mi?
- Bill is pont ezt mondta…
- De hát, ha egyszer így van? Én is ott voltam… és láttam, amit láttam. 
- Jó! Vita lezárva! Haragszom rá és kész! – mondtam, végül haza is értünk – Na megjöttünk…
- Szép házatok van… már amennyit látok belőle… - mosolygott és megigazította a szemébe lógó szőke tincsét, persze nem a hajától nem látta a házat, hanem azért mert sötét volt és az utcán a fények igen halványak voltak. 
- Tényleg van háziállatod? – ugrott be a kérdés, amikor meghallottam Gyilkost nyávogni. 
- Van! Egy macskám!
- Hogy hívják? 
- Lolo!
- Hát az meg milyen név? – tört ki belőlem.
- Szerintem aranyos… - nevetett.
- Jó nem azt mondtam, hogy nem aranyos ne értsed félre… de egy fiú hogy találhat ki ilyen nevet?
- Nem én találtam ki! Hanem a húgom, aki szintén 16 éves… 
- Tényleg? – kérdeztem vissza.
- Aha!
- Ő is oda jár, ahova mi?
- Nem… 
- Ja akkor biztos nem ismerem…
- De… ismered… 
- Igen? És hogy hívják?
- Dora… - öcsém… ekkor égést… pont az előbb hordtam el a csajt mindennek erre Andreas a bátyja… az arcom vérvörös színre váltott, még jó, hogy a sötétben nem látszódott.
- Uh sajnálom… - mondtam, a cipőmet bámulva.
- Semmi baj! Néha van egy kis baja, de így szeretem! 
- Néha… - nevettem fel, Andreas meg már-már gyilkos pillantásokat vetett rám, legalábbis úgy láttam – Jó, jó csak vicc volt! Most tényleg!
- Jó elhiszem… - dehogy hiszed! Még én se hiszem! Na jó abba hagyom és bemegyek…
- Na mennem kell most már… fáradt vagyok!
- Én is… 
- Szia! – mondtam, majd adtunk egymásnak 3-3 puszit.
- Hello! – mondta végül, én pedig a csomagjaimmal beléptem a házba… vagyis csak szerettem volna ugyanis amikor nyitottam be, zárva volt! ISTENEM MÁR MEGINT MIT VÉTETTEM? 
- Na mi van? – kérdezte Andreas. 
- Be van zárva… de mindjárt megkeresem a kulcsot! Menj csak! –mondtam, majd ledobtam a táskámat, és keresgélni kezdtem benne. 
- Oké! Szia! – köszönt el, majd eltűnt a sötétben. Ott térdeltem a lépcsőn és kutattam már a bőröndömben, amikor feladtam. Becsöngetem az ajtón, de senki sem nyitotta ki… majd a mobilommal próbálkoztam, de anya ki volt kapcsolva… persze… már elmúlott fél 10 ilyenkor anya már nem elérhető… el is felejtettem… Nem maradt semmi reményem… az éjszakát kint kell, töltsem a ház előtt… 
Ja persze szeretnétek… elég leleményes vagyok… a kerítéshez álltam, majd bedobtam a táskámat. És én is átmásztam. Amikor „földet értem” megfogtam a táskám és elindultam a hátsó ajtó felé, ami a konyhába nyílott. Most az egyszer éreztem szerencsének, azt hogy már vagy 1 hónapja elromlott a zár és nem lehet bezárni az ajtót… csak becsukni… bementem hát és Gyilkos már le is támadott, felkapcsoltam a villanyt. 
- Szia Gyilkos! – fogtam meg a két első lába alatt és felemeltem – Hogy lefogytál! Ez az anya! Még téged sem lehet rábízni? A végén, ha elmegyek neked, kell majd rá vigyáznod! – mondtam, majd letettem, a hűtőhöz mentem, kivettem a tejet és öntöttem egy keveset a tányérjába, amit azonnal be is nyomott. 
Végül felmentem a szobámba, letettem a bőröndömet és eldőltem az ágyon. Pár perc múlva ruhástul aludtam el. Másnap igen mosottan ébredtem, lezuhanyoztam, és rendbe szedtem magamat, majd megreggeliztem. Nagyon rossz volt, hogy Matt nem volt ott velem, ezért felhívtam Lettit…